Intézményünk Igazgató asszonya Tóth Erzsébet, meghívást kapott a
Szociális ügyekért felelős államtitkár Úrtól a Példakép - Példaképp díjátadó ünnepségre.

A két éve indított ÉrtékVagy! program egyik fontos célja volt, hogy összegyűjtse mindazokat, akik a gondoskodáspolitika területén tenni szeretnének, a Példakép-Példaképp díj az ezen a területen dolgozóknak jelent bátorítást, "plusz erőt".

A díjat olyan szemléletformáló, másokkal együttműködni tudó szervezetek, cégek vagy személyek kaphatják meg, amelyek, akik a szociális területhez kapcsolódó ügyeket mozdítják előre.

 

PÉLDAKÉP-PÉLDAKÉPP GYŐZTESEK 2022-BEN

 
Tóth Erzsébet, a Bélapátfalvai Idősek Otthona és Támogatott Lakhatás intézményvezetője
 
Buzás Lajos, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének elnöke
 
Disznós Zoltán, a Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt. tulajdonosa
 
Toponári Gábor, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének ügyvezető elnöke
 
Bartokos Tamás, az Imre Sándor Szeretetszínház Vonyarcvashegy művészeti vezetője
 
Ambrus Zsolt, a Lakiteleki Auti Alapítvány kuratóriumi elnöke
 
Zalabai Péterné, a Motiváció Alapítvány alapítója, fejlesztési vezetője
 
Farkas Richárd, az őriszentpéteri Pajta Bisztró séfje, a SVÉT Egyesület tagja
 
Horváthné Somogyi Ildikó, a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesület, Életlehetőség Nonprofit Kft. elnöke, az ÉFOÉSZ országos alelnöke
 
Halász Norbert, a Zip Brewhouse Kft. ügyvezető igazgatója

 PÉLDAKÉP-PÉLDAKÉPP GYŐZTESEK 2022-BEN

Az Igazgatóasszony és a díjazottak egyképen

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.